Szolnokon lesz a Hegy Keresztény Gólyatábor

Megosztás

A Hegy Keresztény Gólyatábor és László Attila előadóművész, dalszerző vehette át megosztva a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat Budapesten.

A Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) ünnepségén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a PMA kuratóriumának tagja méltatásában a Hegy Keresztény Gólyatábor alapításának körülményeiről felidézte: nem is olyan régen, egy frissen felvett egyetemista előtt két választás állt: “vagy belesimul a közegbe”, vagy egyáltalán nem megy gólyatáborba.

Hozzátette, a Hegy Keresztény Gólyatábort alapító bencés diákok mást gondoltak, másként gondolkodtak és megvalósították azt, amit helyesnek tartottak: egy gólyatábort “keresztény gólyáknak”. A Hegy Keresztény Gólyatábor 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy a keresztény, keresztyén fiataloknak egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt alternatívát kínáljon, egy olyan tábort, ahol a diákok hasonló értékrendű társaikkal találkozhatnak, és egyetemi éveik kapujában megkaphassák az induláshoz szükséges támogatást – közölte Gulyás Gergely.

Kijelentette: a tábor legfőbb célja a közösségépítés, illetve a fiatalok segítése a keresztény életforma melletti elköteleződésben. A tárcavezető kitért arra: másfél évtized alatt több ezer fiatal vehetett részt a sok színvonalas programot kínáló táborokban, amelyek megadták a lehetőséget nekik arra, hogy “a kezdet kezdetén megtalálhassák a jó utat”.

Egyúttal jelezte, hogy az idei tábort augusztusban Szolnokon rendezik meg, mintegy 300 gólya részvételével.

MTI

Nyitókép: Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának elnöke (b1), Schmittné Makray Katalin, a Polgári Magyarországért Díj korábbi kitüntetettje (b2), Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Polgári Magyarországért Díj Kuratóriumának tagja (j2) és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tagja (j1), illetve a díjazottak, László Attila előadóművész (b3), valamint Kanyó Zita (j3) és Brassai Zsolt (b4), a Hegy Keresztény Gólyatábor vezetői a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadó ünnepségén a szervezet székházában 2023. május 12-én. MTI/Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkek