Vasárnap hátrányos helyzetű gyerekek fociznak a Tiszaligetben

Megosztás

Vasárnap, azaz április 16-án a szolnoki Tiszaligeti Sporttelepen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében elrajtol a Felzárkózó települések országos labdarúgó bajnoksága, immár harmadik alkalommal.

Az egész országot lefedő programsorozat három selejtezőjére 46 település 54 korosztályos csapata adta le nevezését, több mint félezer hátrányos helyzetű gyerek lép majd pályára és küzd meg a lehetőségért, hogy részt vegyen az őszi nagydöntőn.

A Kormány 2019-ben hosszú távú programot indított az ország 300 leghátrányosabb településének felemelésére. A Felzárkózó települések programban kiemelt szerep jut a labdarúgásnak, amely közösségi programként az átfogó szociális munka egyik általánosan alkalmazott eszközévé vált. A közösen átélt élmények új világot nyitnak a gyerekek előtt, akiknek mindennapjai új, értéket közvetítő normákkal egészülnek ki. A sport nem csupán hobbi, hanem valódi esély egy teljesebb életre, hiszen az a gyerek, aki megtanul csapatban gondolkodni, felelősséget vállalni, szabályok szerint játszani, az a pályán kívül, otthon, az iskolában és a későbbi életében is tudja ezeket a tapasztalatokat hasznosítani.

A Felzárkózó települések programban szereplő falvakat felölelő regionális selejtezők első fordulóját Szolnokon rendezik, a Tiszaligeti Sporttelepen 19 csapat 170 ifjú futballistája mérkőzik meg két korcsoportban.

A szolnoki Tiszaligetben 10 órakor a megnyitóval kezdődnek a mérkőzések, majd 16 órakor eredményhirdetéssel zárul az esemény.

Kapcsolódó cikkek