Aggregátort adományozott Jászberény Técsőnek

Megosztás

Jászberény ukrán testvértelepülésének, Técső polgármesterének jelzésére március közepén a jászsági város úgy döntött, hogy az ivóvíz- és háztartási szükségletek biztosítása érdekében egy bruttó 8,6 millió forint forgalmi értékű aggregátort ajándékoznak a településnek. Az FG Wilson Pl 10-3 CALG típusú áramfejlesztőt a minap szállításra kész állapotba helyezték, és tegnap hajnalban pedig egy négy fős küldöttséggel el is indultak vele a kárpátaljai kisvárosba.

Budai Lóránt azt írta ezzel kapcsolatban, hogy büszke az új képviselő-testület tagjaira, akik megmutatták, hogy képesek összefogni és segítséget nyújtani a nehéz sorsba került ukrán/magyar állampolgároknak és a hazájukat védő katonáknak.

Egyben kifejezte reményét, hogy minél hamarabb véget ér ez az értelmetlen háború.

Közel öt óra elteltével és 350 kilométer megtételével meg is érkezett a szállítmány. Célba ért Jászberény ajándéka. Az aggregátor a helyi kórház működését fogja segíteni.

Forrás: Budai Lóránt Facebook

Kapcsolódó cikkek