Egy ütéssel örökre elintézte ittas ismerősét

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 47 éves karcagi férfivel szemben, aki Karcagon egy söröző előtt egy alkalommal úgy megütötte egy férfi ismerősét, hogy az az ütéstől hanyatt esve a fejét a betonjárdába verte, majd ennek következtében pár nap múlva a kórházban életét vesztette.

A vádirat szerint a 47 éves férfi 2022. augusztus 27-én 16 óra körül érkezett egy helyi sörözőbe, ahol már egy ideje ott tartózkodott egy településbeli férfi ismerőse.

Mindkét férfi italozott, így este 19 óra körüli időben mind a vádlott, mind az ismerőse ittas állapotban voltak.

A 47 éves férfi ekkor ismeretlen okból a söröző pultjánál vitatkozni, veszekedni kezdett az ismerősével, majd kihívta a söröző elé, hogy megbeszéljék vitájukat. A söröző ajtaja előtti betonjárdánál a két férfi egymással szembefordult, a sértett férfi a mellkasáig mindkét kezét nyitott tenyérrel felemelte, mire a vádlott ököllel, egy ízben a fejére ütött.

Az ütés hatására az ittas állapotú sértett hanyatt esett, a fejét nagy erővel a betonjárdába ütötte, és eszméletét vesztette.

A sörözőben lévők az ájult férfi segítségére sietve ki akarták hívni a mentőket, amit a bántalmazó feleslegesnek vélt, végül a söröző pultosa értesítette a mentőtiszt édesapját, aki odasietett és látva a sértett férfi állapotát, azonnal hívta a mentőket.

A sértett férfi a kórházban a gondos orvosi kezelés ellenére 2022. szeptember 7. napján – a bántalmazás miatt keletkezett koponya- és agysérülések következtében – életét vesztette.

Az ügyészség a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában., közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, sajtószóvivő, (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Kapcsolódó cikkek