Egy óra alatt két kislányt is megpróbált megerőszakolni egy férfi

Megosztás

Mindkét áldozat 13 éves és szerencsével úszták meg a történteket.

Fojtogatott és késsel fenyegetett egy férfi egy 13 éves kislányt egy csepeli panelház liftjében hétfő délután – írja a Telex.

Az esettel kapcsolatban keresték a Budapesti Rendőrfőkapitányságot, akik kérdésünkre közölték:

A 33 éves férfi hétfő délután három és háromnegyed négy között „két kiskorú kislány sérelmére követett el bűncselekményt, egy-egy csepeli társasházban”.

A gyerekek a rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekmények során nem sérültek meg, a rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli szexuális erőszak kísérlete miatt és őrizetbe vették. A férfi a bűncselekmények elkövetését beismerte.

A támadásokról a rendőrség nem osztott meg részleteket.

A Ripostnak az egyik áldozat családja azt nyilatkozta: a 13 éves kislány a nála alig idősebb bátyjával tartott hazafelé, amikor fiú kicsit lemaradt, és látta, ahogy a kislányt egy idegen férfi követi az épületbe. Mire a fiú odaért, a férfi már a liftben volt a kislánnyal együtt, és az összes gombot megnyomta annak érdekében, hogy a lift beragadjon. Az ajtó bezáródott, a fiú csak azt hallotta, ahogy a testvére nagyon hangosan felsikoltott és segítségért kiabált.

„Mondtam neki, hogy ne féljen, mert itt vagyok. Mondtam neki, hogy nyomja a csengőt… De ő akkor már nem fért oda a gombokhoz” – nyilatkozta a fiú a Ripostnak.

Amikor a lift ajtaját végre sikerült kinyitni, a férfi elmenekült. A rendőrséget a szomszédok riasztották.

Később a kislány a családjának azt mesélte,

amikor bezáródott a lift ajtaja, a férfi megragadta a nyakát, szorongatni kezdte, és azzal is megfenyegette, hogy megkéseli, miközben azt követelte tőle, hogy húzza le a nadrágját. A kislány ezt nem tette meg.

A férfit azonosították a rendőrök a ház kamerafelvételei alapján, így sikerült elfogni.

Kapcsolódó cikkek