Jókora határkerítést építenek a finn-orosz határon

Megosztás

A tervek szerint már márciusban elkezdik ennek építését, három méter magas és 200 kilométer hosszú lesz. Valószínűleg később tovább is építik.

Megkezdik a határkerítés építését az Oroszországgal közös határon – jelentette be kedden a finn határőrség.

A finn parlament még júliusban jóváhagyott egy jogszabály-módosító javaslatot az ország határvédelmének bizonyos szakaszokon történő megerősítésére a csaknem 1300 kilométer hosszú közös határ mentén. A mintegy 200 kilométer hosszú és három méter magas akadályt a szervizutak megépítése után márciusban kezdik el felhúzni.

A határrendészet tájékoztatása szerint az első szakasz a délkeleti Imatrától indul és három kilométer hosszú lesz. Ez a munka várhatóan június végére befejeződik. További 70 kilométer 2025-ra készül el. Az egészre mintegy 380 millió eurót szánnak. A három méter magas akadályt szögesdróttal látják el, egyes helyeken éjjellátó kamerákkal, lámpákkal és hangszórókkal lesz felszerelve. A határ mentén jelenleg egy egyszerű palánkkerítés fut végig.   

Finnország úgynevezett hibrid megtorló intézkedésektől, így például attól tart, hogy Moszkva illegális migránsokkal akarja elárasztani a finn határt a politikai nyomásgyakorlási eszközeként. Jari Tolppanen finn dandártábornok novemberben az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ugyan a múltban a finn-orosz határ “jól működött”, de az ukrajnai orosz háború alapvetően megváltoztatta a biztonsági helyzetet, így a határkerítés megépítése elengedhetetlenné vált, megakadályozandó a nagyszámú illegális határátlépést. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek