A nagyon dühös karcagi nő azzal magyarázta súlyos tettét, hogy ahhoz volt kedve

Megosztás

Két járművet megrongált, kirakatüveget tört be és 780 ezer forint értékű árut pakolt ki a járdára. A karcagi rendőrök tetten érték a jogsértőt.

Egy karcagi nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 24-re virradóra egy parkolóban álló gépkocsi mindkét oldali visszapillantó tükrét letörte, majd egy másik jármű bal oldali visszapillantó tükrét megrongálta, a tükörfelületeket betörte.

Ezt követően az asszony a hajnali órákban egy üzlet dupla hőszigetelt kirakat üvegének alsó részét addig rugdosta, hogy az betört, majd 435 darab, megközelítőleg 780 ezer forint értékű árucikket – köztük ruhaneműket, élelmiszereket, mosógéleket és tisztítószereket, állatfekhelyeket – hordott ki az üzlet elé eltulajdonítási szándékkal, azonban a járőrök tetten érték a jogsértőt.

Az egyenruhások elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, akit garázdaság és lopás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként kihallgattak. A terhelt beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy a dühét vezette le a megrongált gépjárműveken és betört az üzletbe, „mert ahhoz volt kedve”.

Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek