Ámokfutást rendezett Cegléden egy sofőr

Megosztás

Valóságos ámokfutást rendezett egy férfi Cegléden: kocsijával először vadul száguldozott, majd egy kanyarban kisodródva a helyi temetőbe csapódott. Ezután nem várta meg a zsarukat, hanem elmenekült a helyszínről.

Hatalmas fékcsikorgásra és csattanásra lettek figyelmesek csütörtök délután Cegléden, a Török Ignác utca környékén. Kiderült, hogy az ijedtség nem volt alaptalan: egy szürke Volkswagen ugyanis egyenesen a temetőbe száguldott, ahol a szemtanúk szerint még egy sírnak is nekiment, számolt be róla a Bors.

A helyiek elmondták, hogy a hangos fékcsikorgást és csattanást már messziről lehetett hallani. Egy helyi nő szerint a férfi több sírt is megrongált és egy villanyoszlopot is kidöntött: – Mi csak hallottuk, nagyon hangos volt. Mesélték, hogy a férfi egyenesen a temetőbe rohant, ott pedig egy sírnak ütközve állt meg, arrébb is tolta a sírt – mesélte. A férfi a baleset ellenére ezután sértetlenül kiszállt a járgányból, majd elballagott:

– Mondták, hogy ezek után, mintha mi sem történt volna, kiszállt a kocsiból és elsétált. Nagyon ijesztő, hogy ilyen emberek vannak Cegléden, reméljük, legalább nem helyi – reménykedett.

Egy helyi csoportban kommentelő nő azt is elmondta, hogy a sofőr már előtte is száguldozott: nagy sebességgel letolta őt az útról, majd a tükrét is berepesztette.

– Úgy előzött meg, hogy a visszapillantó tükrünk összeért. Az övé széttört, az enyém megrepedt. Velem volt Istenke. De jött vagy 150-el az én 80-asommal szemben – írta.

A lap megkérdezte a rendőrséget is a történtekről.

– Az eddigi adatok szerint egy szürke színű Volkswagen személygépkocsi akkor még ismeretlen sofőrje a Török Ignác utca jobbra ívelő kanyarjában – egyelőre tisztázatlan okból – átsodródott a szemközti sávba, lehajtott a füves útpadkára, majd egy villanyoszlopnak, valamint a temető kerítésének ütközött. Az ütközés következtében két sír is megrongálódott – mondta a Borsnak a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A férfi azonban hamarosan megtört, a rendőrség ugyanis azt is elárulta, hogy megkeresésünk idején feladta magát: – A sofőr elhagyta a helyszínt, ám válaszadásunk időpontjában már tart elszámoltatása, miután a férfi megjelent a rendőrkapitányságon – közölték.

Kapcsolódó cikkek