Meglepte a kormányt, hogy még vannak, akik szembe mernek szállni a hatalommal környezetük védelmében?

Megosztás

Egyértelművé vált, hogy a Fidesznek az üzlet és a pénz a fontos, ennek oltárán pedig készek feláldozni a magyar polgárok egészségét és élhető környezetét is, csak hogy a veszélyességi szempontból leszerepelt akkumulátorgyárakat mindenáron letelepíthesse Magyarországon. Most viszont ellenállásba ütköztek Orbánék.

A Fidesz az utóbbi tizenkét évben teljesen elszokott attól, hogy ellent mernek mondani a kormány akaratának az emberek. De úgy tűnik, ez az akkumulátorgyár-telepítgetés egyelőre túl rágós falat még nekik is, a lakosság ugyanis az érintett helyeken látványosan összefogott. Netadó 2.0 lehet belőle, vagy erőből keresztülviszik akaratukat a kétharmaddal, mint már oly sokszor?

Váratlanul érte az Orbán-kormányt, hogy vannak még civilek, akik vitába mernek szállni a hatalommal, és nem engednek meg bármilyen ipartelepítést a környezetükben – írja a Magyarországra tervezett akkumulátorgyárak elleni tiltakozásokról a HVG. A lap szerint nem sikerült kiölni az emberekből a civil kurázsit, sem a nyugati társadalmakra jellemző környezettudatosságot: az elmúlt hetekben a környezetükért aggódó emberek többek között összefogtak Fóton, Győrszentivánon, Debrecenben, Szombathelyen és Nyíregyházán.

A helyi kormányerők többedízben alulmaradtak a debreceni tüntetők ellen, akik meggyőzőbben érveltek amellett, hogy egyebek között a vízhiány és a környezetterhelés miatt is veszélyt jelent számukra a kínai CATL beruházása.

A kérdés az, hogy vajon belefuthat-e a Fidesz egy akkora pofonba, mint 2017-ben a NOlimpia-kampányban, amikor az olimpiarendezéssel szemben akkora nyilvános ellenállás alakult ki, hogy a párt inkább meghátrált. Az akkumulátorgyár-építések ügye magában hordozza ennek lehetőségét.

Erről a témáról például a Borsod24 is többször részletesen beszámolt.

Kapcsolódó cikkek