Rácz András: Orbán Viktor a “tömegsír békéjéről” beszél

Megosztás

Rácz András Oroszország szakértő Facebookon reagált Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó mondataira, miszerint Oroszország biztosan megnyeri a háborút és azonnal tűzszünetet kell kötni Ukrajnában, majd megkezdeni a béketárgyalásokat.

Az Oroszország-szakértő azt írja, hogy amennyiben tűzszünet lenne, akkor azzal a frontok épp aktuális állását rögzítenék. „A frontvonalból tehát kontaktvonal (line of contact) lesz mindaddig, amíg meg nem születik a béke is.” Hozzátette, hogy a posztszovjet térségben a kilencvenes évek elején Oroszország így hozott létre három befagyott konfliktust is.

„Az orbáni javaslat azt jelentené, hogy Ukrajna területének körülbelül 20%-a orosz megszállás alatt maradna, több millió polgári lakossal és a nemzeti vagyon nem elhanyagolható részével együtt.”

Magyar viszonylatban ez Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megyék teljes területe és Veszprém megyének egy részét jelentené – írja. Rácz szerint Irpiny és Bucsa óta tudjuk, hogy az oroszok kegyetlenkednek a polgári lakossággal, így „ez a tömegsír békéje” lenne.

A szakértő azt sem érti, hogy a miniszterelnök miből jutott arra a következtetésre, hogy az oroszok megnyerik a háborút. Egyrészt Oroszország nem mindig nyerte meg a korábbi háborúit, másrészt, ami szerinte fontosabb szempont: a múlt heti ramsteini találkozón több mint negyven ország döntött úgy, hogy fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, „méghozzá egyre több, modernebb és erősebb fegyverrel”.

„Másképp fogalmazva: 40+ ország úgy gondolja, hogy Ukrajna győzhet” – írta, hozzátéve: katonailag nem jelentéktelen országokról van szó. Szerinte annak az esélye, hogy ez a 40+ ország mind téved, annyi, mint amennyi esélye Orbán 2022. február 1., moszkvai „békemissziójának” volt.

Rácz bízik abban, hogy hamarosan a magyar kormány is belátja, hogy ezt a háborút nem Oroszország fogja megnyerni, különben Magyarország „(ismét) a vesztes oldalon fejezi be az éppen aktuális nagy európai háborút”.

A szakértő szerint ennek egyik fontos eleme lenne, hogy „látványos, demonstratív személycserét hajtanak végre a külpolitikai apparátusban”.

Rácz András szerint a mostani külügyminiszternek, Szijjártó Péternek Moszkvába lenne a helye, nagykövetként. „Néhány év moszkvai munka alatt talán megtanulná azt is, hogy a nála 28 (!) évvel idősebb kedves barátját, Szergej Lavrovot a nyilvánosság előtt nem simán Szergejnek, hanem Szergej Viktorovicsnak illene szólítani.”

Borítókép: Bodnár Patrícia / Index

Kapcsolódó cikkek