Teljes útzár a 4-esen – FRISSÍTVE

Megosztás

Közlekedési baleset történt a 4-es számú főúton Fegyvernek külterületén.

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt január 20-án,16 óra 24 perckor Fegyvernek külterületén, a 4-es számú főút 134-es kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok szerint két személygépkocsi ütközött össze, mely következtében hárman megsérültek. A rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését, a főút forgalmát mindkét irányból Bánhalmán keresztül elterelik, közölte a police.hu este hat óra előtt nem sokkal.

A teljes útzár csak este nyolc óra után ért véget, közölte a rendőrség, amely részleteket is közölt a balesetről. Ezek szerint személyi sérüléses közlekedési baleset történt január 20-án, 16 óra 20 perc körüli időben a 4-es számú főút 134-es kilométer szelvényében,

Fegyvernek külterületén. Egy komádi lakos által vezetett személygépkocsi Fegyvernek felől Kenderes irányába közlekedett, amikor haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, pincehelyi lakos által vezetett személygépkocsival.

Kapcsolódó cikkek