Nagycsaládos és 2,5 milliós támogatást kapott autóvásárlásra? Lehet, hogy vissza kell fizetnie

Megosztás

Valójában pár tízezres köztartozások miatt lépett az államkincstár és követeli vissza a támogatást a nagycsaládosoktól. Olyan esetekben is, amikor az érintettek egyébként gyorsan rendezték fennálló tartozásukat.

Péter nem tudta, hogy tartozik a NAV-nak. Edina pedig már 2020-ban rendezte is a tartozását, ám most tőle és Pétertől is visszaköveteli az állam azt a 2,5 millió forintos támogatást, amit nagycsaládosként vettek fel hét vagy több személyes autó vásárlására, írja a Telex.

Cikkük szerint a 2019-ben indult autóvásárlási program feltételei között szerepelt a tartozásmentesség, Péter esetében azzal is érveltek 2022. október 12-i keltezésű felszólításukban, hogy Péter kérelme benyújtásakor büntetőjogi felelőssége tudtában úgy nyilatkozott, nincs adótartozása, márpedig az ellenőrzésen megállapították, hogy volt.

Péter azt állította a Telexnek, hogy az októberi levél kézhezvételéig nem volt tudomása az elmaradásáról, amit azóta törlesztett is.

Edina esete annyiban még extrémebb, hogy bár a támogatási kérelem beadásakor tudtán kívül neki is volt felhalmozott köztartozása – 15500 forintnyi egészségügyi hozzájárulással tartozott -, azt már 2020-ban rendezte. Ennek ellenére most őt is felszólították a 2,5 milliós támogatás visszafizetésére.

Kapcsolódó cikkek