Sértődött gyerek módjára üzenget egymásnak közvetett módon Piqué és az elhagyott Shakira

Megosztás

Először Shakira tett egyértelmű és pocskondiázó utalásokat volt párjára és annak új élettársára, aki fele annyi idős, mint az énekesnő. Legújabb dalának klipje óriási közönségsiker lett már a megjelenésekor. A korábbi futballista azonban szintén nem tétlenkedett, frappánsan visszavágott a sértődött szépségnek.

Például azzal, hogy kihasználta a helyzetből adódó üzleti lehetőséget és gyorsan szerződést kötött a Renault-val (a Twingót degradáló megjegyzés rosszul esett a gyárnak), valamint a Casióval is (az óragyártó szintén a szívére vette, hogy Shakira lebecsüli a márkát). Piqué az általa menedzselt új futballtorna, a Kings League nyitó sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy leszerződött a Twingóval és a Casióval.

Shakira a BZRP Music Sessions YouTube-platformján tette közzé a számot, amely a kategóriájában már minden rekordot megdöntött eddig; két nap alatt több mint 85 millióan töltötték le.

A frenetikus sikerű dalban a 45 éves kolumbiai énekesnő arról énekel, hogy Piqué, amikor helyette a 22 éves Clara Chiarát választotta (aki időközben már 23 évesre „öregedett”), valójában egy Ferrarit cserélt le egy Twingóra, egy Rolexet egy Casióra.

A két márka marketingesei azonnal akcióba léptek, lecsapva az ingyenreklámra. Először a Renault rukkolt ki szellemes üzenettel, amelyben elrejtve szerepel Piqué barátnője, Clara keresztneve, továbbá magának Piquének a vezetékneve is:

Tisztán látszik (Clara-mente), hogy nem vagyunk olyanok, mint »tudják, ki«, de lepereg rólunk, amit ránk fröcskölnek (salPIQUE).

Igazán szellemes…

Nem késlekedett a Casio sem:

(Instagram)

A márka vízhatlan órájának reklámszövege: „Imádjuk, ha lefröcskölnek (nos salpique) minket.” Spanyolul a salpicar azt jelenti, hogy lefröcskölni. 

De ez még csak a kezdet volt, ugyanis pénteken Gerard Piqué is visszavágott. Az általa útjára indított új futballsorozat, a hétfős csapatokat pályára küldő Kings League nyitó sajtótájékoztatóján ugyanis bejelentette az egykori Barcelona-sztár, hogy megnyerte szponzornak a Renault Twingót és a Casiót. Üzenetében egy filléres Casiót mutatott fel a csuklóján, a következő szöveggel:

Ez az óra egész életre szól!

Majd utána azt is bejelentette, hogy a Kings League vasárnapi mérkőzésére egy ugyancsak filléres (legalábbis az ő szintjén filléres) Twingóval érkezik. Azt tudjuk, hogy a világ- és kétszeres Európa-bajnok Piqué a világ egyik legjobb középhátvédje volt, de most már nyilvánvaló, hogy üzletembernek sem utolsó. (via Index)

Gyaníthatóan lesz még pengeváltás a felek között.

Piquét kicsit nehéz elképzelni egy Twingóban, de látjuk, milyen furcsaságokra képes a sors.

Kapcsolódó cikkek