Sokk: óriási mínuszok a nyugdíjpénztáraknál, százmilliárdban mérhető veszteség

Megosztás

A korábbi évek remek hozamai után 2022 kifejezetten pocsékul sikerült az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak. Sokan csak a napokban szembesültek vele, mekkora reálmínuszt hozott számukra a tavalyi év.

Már 2021 is rosszul sikerült a nyugdíjpénztárak számára, 2022 azonban még feketébb lett. A több mint egymillió önkéntes nyugdíjpénztári tag többsége csalódottan veheti majd kézbe az egyenlegéről szóló, néhány hét múlva érkező értesítést. A legkevésbé kockázatosak kivételével ugyanis jóformán minden portfólió mínuszban zárt, miután tavaly mind az államkötvények, mind a tőzsdei részvények árfolyama esett.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak szeptember végéig 187,33 milliárd forintos veszteséget szenvedtek el, ami történelmi rekord. Azóta valamelyest ugyan korrigált a piac, de a bukás így is tetemes.

Jobbára csak a legalacsonyabb kockázatú klasszikus alapok értek el pozitív hozamot. Az MNB honlapján elérhető árfolyamadatok alapján az OTP kockázatkerülő alapja teljesített a legjobban, több mint 8 százalékos hozammal, a nyomában a második helyen a Honvéd pénzpiaci alapja áll, szintén valamivel 8 százalék fölötti teljesítményével. Ez is messze van azonban a reálhozamtól, hiszen a tavalyi átlagos infláció 15 százalék körül alakulhatott, vagyis az egyéni számlákon lévő pénz értéke csökkent.

A többi alacsony kockázatú – legalább 75 százalékban állampapírokat vagy bankbetéteket tartó – portfóliók rosszabbul zárták az évet. Voltak olyan alapok, amelyek árfolyama 8 százaléknál is többet esett, sőt a Honvéd nyugdíjpénztár klasszikus alapja 10 százalékosnál is nagyobb mínuszban zárt. A háttérben az állhat, hogy az államkötvények árfolyama 2022-ben csökkent, a hosszú kötvények 15–20 százalékos mínuszban álltak az év végén, ezek az alapok pedig ilyenekben tartották a pénzt. További részletek a Hvg cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek