Drágábbak lesznek a Coca-Cola termékek

Megosztás

Hamarosan drágulhatnak a Coca-Cola termékei – árulta el az Indexnek adott interjújában Békefi László, a cég ügyvezető igazgatója. Békefi szerint nemcsak a termékek előállításához szükséges összes alapanyag, de a csomagolás alapanyagai, valamint az energia ára is jelentősen növekedett. A cég nagyjából kétszer akkora rezsit fizet, mint egy évvel korábban.

Az ügyvezetői igazgató kiemelte: a nehézségek ellenére nem számolnak hiánnyal, ugyanakkor a termékek drágulni fognak, a cég ugyanis ezzel reagál a költségek megemelkedésére. Hogy mennyivel nőnek majd az árak, azt nem árulta el, azt viszont kiemelte, hogy a szénsavas üdítők ma Magyarországon nagyjából 26 százalékkal kerülnek többe az egy évvel ezelőtti árhoz képest.

Békefi szerint a jövőben tovább korszerűsítik majd a Coca-Cola magyarországi épületeit, hogy minél kevesebb energiát fogyasszanak. Emellett a szállítmányozási költségeket – és az azzal járó károsanyag-kibocsátást – is csökkenteni akarják: november óta egy olyan beszállítóval is együtt dolgoznak, amelynek van elektromos meghajtású kamionflottája.

A cég vezetője kitért arra is, hogy a dunaharaszti üzembe telepített robottechnológia miatt nem csökkent a munkavállalók száma, sőt, a robot alkalmazása miatt további munkaerőt kellett felvennie a cégnek.

Kapcsolódó cikkek