Brutális, halálos balesettel indult a hétvége, egy fiatal meghalt

Megosztás

Összeütközött két személyautó Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljárón szombat hajnali fél kettőkor. A balesethez a város hivatásos tűzoltóit riasztották. Az egység áramtalanítja a járműveket és biztosítja a baleset helyszínét, ahova a mentők is megérkeztek. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, közölte a katasztrófavédelem.

Az esetről a haon.hu is beszámolt.

Ezek szerint frontálisan ütközött két személyautó szombat hajnalban Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljárón. A rendőrségtől megtudták, hogy az egyik autó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd ütközött a vele szemben közlekedő járművel. 

Információik szerint a vétlen autóban utazó 21 éves sofőr hunyt el a baleset során.

A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Rettenetesen összetört az autó Fotók: haon.hu/Tóth Imre

Az Országos Mentőszolgálat a lap érdeklődésére tudatta, az esethez riasztott mentőegységek három fiatal férfit találtak, akik közül egyikőjük olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket helyszíni ellátásukat követően kórházba szállították.

Nyitókép: haon.hu/Tóth Imre

Kapcsolódó cikkek