Végrehajtókat küldött a Momentum képviselője a külügyminisztériumra

Megosztás

A jogerős ítélet szerint a minisztériumnak ki kellene adnia a lélegeztetőgép-biznisz dokumentumait, ám ezt egy év alatt sem teljesítették. Vajon mit kell ennyire titkolni?

Tavaly januárban beperelte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot Tompos Márton, a Momentum szóvivője (ma már országgyűlési képviselője), mert a minisztérium nem teljesítette a közérdekű adatigénylést.

A Momentum politikusa 2021-ben fordult a tárcához, és a koronavírus-járvány elején vásárolt lélegeztetőgépek beszerzésének, illetve beüzemeltetésének dokumentumait szerette volna kikérni. Tompos korábbi bejegyzése szerint a KKM-től azt a választ kapta, hogy ezek döntés megalapozó anyagok, és a minisztérium nem minősül adatgazdának.

A bíróság első- és másodfokon is Tomposnak adott igazat, a Külügyminisztériumnak tehát a jogerős ítélet szerint ki kellett volna adnia a kért dokumentumokat. Egy év alatt azonban ezt nem teljesítette, ezért a Momentum frakcióvezető-helyettese most végrehajtókat küldött a minisztériumra.

Mindeközben tavaly szép csendben megszüntetették az állami lélegeztetőgép-beszerzéseken egyik legnagyobbat kaszáló céget, miután a tulajdonosok milliárdos osztalékokat vettek ki. A korábban az egyiptomi kereskedőházat működtető, Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához köthető Fourcardinal Kft. 17 milliárd forintot kapott arra a kormánytól, hogy lélegeztetőgépeket vásároljanak a pandémia idején. (Telex)

Kapcsolódó cikkek