Közel ötven éve nem látott ritkaság bukkant fel a tóban

Megosztás

Az ország második legnagyobb horgászvizén halgazdálkodó Tisza-tavi Sporthorgász Kft. munkatársai 2022. május 30-án ivadékvizsgálatot folytattak a Tiszafüredi-Holt-Tisza egyik öblében, közölte a Magyar Haltani Társaság a honlapján.

Békéshalaink többsége májusban kezd szaporodni, ezért ivadékaik szabad szemmel ilyenkor még nem azonosíthatók, de ragadozó halaink többsége korábban ívik. Az elsőként ívó csukák ivadékai mellett (átlaghosszuk 73 mm), a korán szaporodó süllők kicsinyei (26 mm) és idei balinok is előkerültek (23 mm). 

Mellettük azonban egy olyan újdonság is akadt, a szilvaorrú keszeg, amelyet a kiskörei duzzasztómű üzembe helyezésétől (1973) a Tisza-tóban még csupán egy alkalommal, 2021-ben észleltek, de akkor is a folyómeder egy sodrottabb szakaszáról került elő.

A fajnak most két másodnyaras, 37 és 42 mm-es példánya akadt hálóba a tározótér állóvizében. Úgy tűnik, valami kedvez a fajnak, ugyanis elszaporodását nemrég a Ráckevei (Soroksári)-Dunából, illetve a Zagyvából is jelezték. Érdemes figyelni rá más vizeinkben is, jegyezték meg.

A szilvaorrú keszeg azóta újra felbukkant. Deecember elején halak szorultak be a Horthy-csatorna csendesítő műtárgyába Tiszaörvényen.

„A műtárgyban jelentős számú keszegféle különböző korosztályú egyedei, valamint a sügérfélék több képviselője, közöttük védett státuszúak (széles durbincs, selymes durbincs) is megjelentek. Külön érdekesség, hogy áramláskedvelő fajokat is sikerült kimutatni (domolykó, paduc, szilvaorrú keszeg)” – írta beszámolójában a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft, amelynek munkatársai egymillió forint értékben mentettek meg halakat.”

Erről korábban itt írtunk.

Fotó: A Tisza-tóból fogott szilvaorrú keszegek egyike (Fotó: Sporthorgász Kft.)

Kapcsolódó cikkek