A megosztó Putyin: a Nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot

Megosztás

Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki arra törekszik, hogy megossza a nyugatot, vasárnap kijelentette, szerinte a nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot.

Az orosz közszolgálati televízióban sugárzott interjúban Putyin kijelentette: “Minden a geopolitikai ellenfeleink politikáján alapul, akik meg akarják osztani Oroszországot, a történelmi Oroszországot”.

“Oszd meg, és uralkodj. Mindig erre törekedtek, most is ezt próbálják tenni, de a mi célunk más: az orosz nép egyesítése” – jelentette ki Putyin.

Putyin szerint “jó irányba halad” az orosz hadsereg. “Nemzeti érdekeinket, állampolgáraink érdekeit és a népünket védelmezzük” – mondta egy nappal azután, hogy 11. hónapjába lépett az ukrajnai orosz invázió.

 Az orosz elnök ismételten bírálta Kijevet és nyugati szövetségeseit, akik “elutasítják a tárgyalásokat”. Ő viszont – mint mondta – “kész tárgyalni a folyamat valamennyi résztvevőjével az elfogadható eredmények érdekében”.

 “Mindig is arra törekedtünk, hogy minden nézetkülönbséget békés eszközökkel oldjunk meg, tárgyalások útján” – tette hozzá Putyin, akinek hadserege február 24-én lerohanta a független Ukrajnát.

 Az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer Ukrajnába történő szállításával – amelyről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásán született megállapodás – kapcsolatos kérdésre válaszolva az orosz elnök kijelentette, hogy “száz százalékban” bizonyos abban, hogy az orosz erők megsemmisítik az ukrán hadsereg által amerikai szövetségesétől hónapok óta kért fegyverzetet.

 “Moszkva és Minszk, a két közeli szövetséges kapcsolataitól senkinek sem kell tartania, nem valaki ellen irányulnak, hanem a közös érdekeket szolgálják” – mondta vasárnap szintén az orosz állami televízióban vasárnap Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője arra reagálva, hogy Berlinben aggodalmuknak adtak hangok Putyin elnök december 19-i minszki látogatása kapcsán.

Putyin a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy “az orosz-fehérorosz gazdasági, kulturális, humanitárius, biztonsági és védelmi kapcsolatokat vitatták meg”.

Forrás: MTI

Fotó: Vlagyimir Putyin orosz elnök

MTI/EPA/SZPUTNYIK/KREML/POOL/MIHAIL MECEL

Kapcsolódó cikkek