Duplájára nő a bölcsődei férőhelyek száma Kengyelen

Megosztás

Felújítják és bővítik a bölcsődét Kengyelen, ezzel a duplájára nő a bölcsődei férőhelyek száma a Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben – közölte a több mint 3500 lakosú település alpolgármestere az MTI-vel.

Németh Lajos (független) elmondta, az intézmény felújítása a jövő nyáron fejeződik be, a fejlesztés után az eddig nyolc férőhelyes bölcsődében tizenhat kisgyermeket tudnak majd fogadni.

Hozzátette: a beruházásra csaknem 108 millió forintot nyert el az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán.

A beruházás során bővítik a bölcsődét: a meglévő épületben új csoportszobát, akadálymentes mosdót, öltözőt, dolgozói mosdót, míg az új, korszerű épületrészben öltözőt, szertárat és tornaszobát alakítanak ki – sorolta, megjegyezve: a két épületet közlekedő köti majd össze.

A helyiségeket kondenzációs kazánnal fűtik majd, a tetőre napelem kerül. A projekt eszközbeszerzést is tartalmaz – tájékoztatott az alpolgármester.

Németh Lajos közölte, Kengyelen évente harminc-negyven gyermek születik. A településen működik bölcsőde, óvoda és általános iskola is.

Képünkön: Nagy sikerrel és rendhagyó módon tartották meg az idei Mindenki karácsonya rendezvényt. A gyerekek örömmel fogadták a játéklehetőséget. Folyamatosan jöttek – szüleikkel együtt – mindkét helyszínre. A tornateremben légvárakkal és lufihajtogatással, a művelődési házban játszóparkkal és kézműves foglalkozással vártak mindenkit

Kapcsolódó cikkek