Vádat emelt az ügyészség a gyalogosátkelőn figyelmetlenségből gázoló szolnoki férfivel szemben

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 73 éves szolnoki lakhelyű férfivel szemben, aki 2021 márciusában, Szolnok lakott területén, figyelmetlenségből elütött egy gyalogosátkelőhelyen szabályosan átkelő 28 éves férfit.

A vádirat szerint a 73 éves férfi 2021. március 25-én, reggel 5 óra körül, borult időben, Szolnok lakott területén, a Piroskai út irányából Tószeg irányába közlekedett személygépkocsival, amikor a Tószegi úton lévő, felfestett és jelzőtáblával is jelzett gyalogosátkelőhelyen figyelmetlensége miatt a gyalogosátkelőhelyet nem az elvárt óvatossággal közelítette meg, és így késve észlelte a gyalogátkelőn szabályosan áthaladó férfit.

A vádlott mikor észrevette a gyalogost, a személygépkocsival vészfékezett és azt balra kormányozta, azonban így is nekiütközött a gyalogosnak, aki ennek következtében az jármű motorháztetőjére, majd onnan az úttestre esett.

A baleset következtében az elgázolt férfi a lábán, a lapockáján több csonttörést, illetve testszerte több hámhorzsolásos sérülést, ezen kívül a jobb térd ízületének darabos törése miatt – az ízületi mozgás részleges és végleges beszűkülésével – maradandó fogyatékosságot is szenvedett.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Ocsovai Ágnes főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság korábban ezt a tájékoztatást adta:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/hirek-jasz-nagykun-szolnok-megyebol-2667

Kapcsolódó cikkek