Másfél éve át kellett volna adni a kosárlabdacsarnokot

Megosztás

Nincs igazán jó passzban a ceglédi kosárlabdacsarnok építése.

Az építkezéshez kihelyezett tábla szerint tavaly nyár óta már a csarnokban kellene pattognia a labdának, ehhez képest szemmel láthatóan még a közelében sem járnak az átadásnak.

A csarnokot a szolnoki Fidesz kedvenc építőipari vállalkozása a Böjtös Bau építi, de úgy tűnik, meglehetősen Luca széke üzemmódban.

Pedig a cég tud építeni, ezt bizonyítja a szolnoki SZSZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Technikum és Szakképző Iskola vadonatúj tornacsarnokának felhúzása, amit pikpakk megvalósítottak. 

A csarnokot Krzysztof Filipowicz építteti, ő a tulajdonosa a ceglédi női kosárlabda klubnak. Róla korábban a Magyar Narancs írt.

Nem úgy néz ki, hogy lázasan dolgoznának rajta

A Filipowicz-féle kosárlabdacsarnok alapkőletételén részt vett Szalay Ferenc is, mint a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke.

A fotókat köszönjük olvasónknak!

Kapcsolódó cikkek