Megkoszorúzták az aranyszájú alispán emléktábláját

Megosztás

Dr. Küry Albert alispán születésének 155. évfordulója alkalmából Katona Károly, a kormányhivatal főigazgatója helyezte el a megemlékezés virágait az egykori háza falán lévő emléktáblán pénteken.

Dr. Küry Albert Jász-Nagykun-Szolnok megye alispánja, elsőszámú hivatalnoka volt. Emléktáblája annak a szolnoki, Madách utcai háznak az utcafrontján található, ahol hivatalától megválva, élete utolsó éveit töltötte.

Küry Albert azonban nemcsak elismert hivatalnok, kiváló szónok, de az elesettek iránt őszintén tenni akaró polgár is volt. Sokat tett a megye és a megyeszékhely gazdasági, társadalmi fejlődéséért, sok település talán még ma is azon az útalapon közelíthető meg, amelynek építését ő járta ki. Híres volt jótékonykodásairól, adománygyűjtő akciókat szervezett sebesült katonák, hadiárvák javára és szegények támogatására.

Több jelentős beszéde is fennmaradt az utókor számára – például a szolnoki Damjanich szobor avatásán, vagy a keleti fronton hősi halált halt Horthy Szabolcs főispán emlékére tartott beszédek – amelyek kiváló retorikai és szónoki képességét igazolják. A visszaemlékezésekben minden bizonnyal ezért is nevezték őt „aranyszájú alispánnak”.

Alig 52 évesen, megromlott egészséggel mondott le hivataláról, majd nem sokkal később beköltözött abba a Madách utcai házba, ahol aztán 1926-ban bekövetkezett haláláig visszavonultan élt.

Kapcsolódó cikkek