Egy asztalhoz ült a jelenlegi, ellenzéki polgármester, a polgármesterjelölt  ellenfele és a fideszes körzeti képviselő

Megosztás

Jeles eseményről számolt be közösségi oldalán három politikai ellenfél Jászberényben. Budai Lóránt, Besenyi Orsolya és Pócs János a Jászság Egészségéért Alapítvány év végi kuratóriumi ülésén jártak és mindhárman különbözően számoltak be az eseményről. Amúgy fontos támogatásokról volt szó az ülésen.

A legtöbbet Budai Lóránttól tudhattunk meg, Pócs és Besenyi rendkívül szűkszavúan számoltak be a fejleményekről.

Budai Lóránt azt írta

“Ma délelőtt részt vettem a Jászság Egészségéért Alapítvány év végi kuratóriumi ülésén, ahol bemutatták a jászsági települések támogatásával megvásárolt, csontsűrűség mérésre és teljes testösszetétel analizálása alkalmas Osteosys-DXA eszközt, majd beszámolót hallhattunk az alapítvány idei tevékenységéről és jövő évi céljairól.

A Jászság Egészségéért Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója kérésére önkormányzatunk idén februárban csatlakozott az alapítványhoz, ezzel együtt három éves együttműködési megállapodást kötött és évente 2.6 millió forint támogatást bizosít az egészségügyi alapellátás megerősítéséhez és az egészséges életmód népszerűsítéséhez.”

Pócs János ezt írta:

“Új csontsűrűségmérő eszköz átadása a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban. Köszönöm a jászsági vállalkozóknak, az önkormányzatoknak és a lakosságnak is, hogy közös erővel hozzájárultunk a gép megvásárlásához!”

Besenyi Orsolya – aki a kórház egyik vezetője – a következőket közölte még inkább szűkszavúan, meg sem említve az önkormányzatok támogatását:

“A mai napon átadásra került a csontsűrűségmérő eszköz a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban, amely nagymértékben hozzájárul a betegségmegelőzéshez.”

Mint ismert, a január 15-i időközi választáson Budai Lóránt és Besenyi egymással szemben indulnak úgy, hogy utóbbi Pócs János és a Fidesz hathatós támogatását élvezi.

Kapcsolódó cikkek