Hatalmas vasúti baleset Gödnél, az autót mindkét irányból telibe kapta egy-egy vonat

Megosztás

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre a személyautó. Először a Vác felől érkező személyvonat csattant neki, majd azonnal a szemből érkező másik szerelvény is elgázolta ugyanazt a roncsot.

Az eddigi információk szerint a sofőrt élve szedték ki a felismerhetetlenségig összetört maradványokból. A baleset még reggel történt, fél hétkor. A részletekről a MÁV számolt be.

A Szobról a Nyugati pályaudvarra 5:56-kor elindult Z70-es (2379) vonat Dunakeszi és Göd között egy jól működő, tilos jelzést adó fény- és félsorompós vasúti átjáróban személygépkocsival ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi átsodródott a másik vágányra, ott pedig ütközött a Nyugati pályaudvarról Szobra 6:15-kor elindult S70-es (2322-es) vonattal. A vonatokon senki nem sérült meg.  

A két állomás között nem közlekedhettek a vonatok, az utasokat Dunakeszi és Göd között pótlóbusz szállította el. A Budapest-Vác-Szob vonalon jelentősen (akár 2-3 órával is!) megnőtt az eljutási idő. Olvasói vélemények szerint az utasok pótlóbuszokkal való szállítása nem igazán valósult meg tökéletesen, sokan hiába vártak.

A vasúti menetjegyek, igazolványok és bérletek érvényesek voltak a Budapest-Vác közötti Volánbusz járatokra is. Vácra és Vácról a fővárosba érdemes volt a veresegyházi vonalon utazni, ahol elfogadják a 70-es vonalra érvényes bérleteket, vasúti jegyeket.

Frissítés: Dunakeszi és Göd között délelőtt 9:30 környékétől már mindkét vágányon közlekednek a vontok.  A Budapest-Vác-Szob vonalon fokozatosan áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés. A szerdai felsővezeték-szakadás után két nappal ismét elkésett az utazóközönség ezen a vonalon reggel.

Kapcsolódó cikkek