Először vezet női bíró meccset a férfi labdarúgó-vb történelmében

Megosztás

A férfi foci-vébék történetében az első olyan meccs lesz a ma esti, amit kizárólag nőkből álló játékvezetői csapat fog irányítani.

A Németország-Costa Rica mérkőzésen a francia Stephanie Frappart lesz a bíró, az asszisztensei, Neuza Back és Karen Díaz Medina Brazíliából, illetve Mexikóból érkeznek. A mérkőzésen a nyolcaddöntőbe jutás a tét.

Frappart egyébként több rekordot is tart. Ő volt a férfi labdarúgó Európa-bajnokság, a Bajnokok Ligája és a világbajnoki selejtezők első női játékvezetője.  A bíró, aki tízéves kora óta focizik és tizenkilenc évesen vezetett először mérkőzést, a világbajnokság kezdete előtt azt mondta: „Erős jel a FIFA-tól és a hatóságoktól, hogy női játékvezetők szerepelhetnek ebben az országban.”

A francia Stephanie Frappart a vele készített interjúban hangsúlyozta, hogy mindannyian tisztában vannak vele, milyen nyomás nehezedik rájuk, de muszáj nyugodtnak maradniuk, és kizárólag arra koncentrálni, ami a pályán történik.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e valaha szexista megjegyzéseket a játékosoktól, edzőktől vagy a szurkolóktól, azt válaszolta, hogy mindig úgy fogadták, ahogyan a férfi bírókat.

Kapcsolódó cikkek