Beállt a téli vízszint a Tisza-tavon – de miért van erre szükség?

Megosztás

Az előzetes ütemtervnek megfelelően, problémamentesen fejeződött be november 25-én a Tisza-tó leürítése. A tározó téli vízszintje így a tavaszi feltöltésig 620-10 cm, írja a Tisza tavi Sporthorgász Kft.

De miért is van szükség a Tisza-tavon téli üzemi vízszint alkalmazására?

Miután a Tisza-tó elnevezésével ellentétben nem tó, hanem a Tiszát és hullámtereit – a 403,2- 440,0 folyamkilométer közötti szakaszon – egyesítő, átfolyásos jellegű síkvidéki víztározó, a téli időszakban egy magasabb vízszint tartása árvízvédelmi szempontból mindig nagyobb kockázatot jelent.

A tározott víztérfogat minden centiméteréhez közel egymillió köbméter víz, illetve jegesedés esetén, ezt megközelítő mennyiségű jégtömeg tartozik. A jégtakaró kialakulása után, előürítéssel a jég nem távolítható el a tározóból, az csak árvízi viszonyok között indul meg. Egy esetleges árhullám előfordulása esetén a jégtömeg felszakadva – hullámverés-szerűen – az árvízvédelmi töltéseket, erdőállományokat, a kiépült turisztikai infrastruktúrát, a mederben levonulva a Kiskörei Vízlépcsőt is veszélyezteti.

A jeges árhullám ugyancsak növeli a tározó körül lévő 13 település élet- és vagyonbiztonsági kockázatát. Ebben a tekintetben a Sarud és Tiszanána közötti partszakaszok a legkritikusabbak, valamint a tározó legszűkebb része, a tiszaderzsi szűkület. Itt csupán 600 méter széles a hullámtér, így a magas vízszintnél képződő jégmező felszakadása, a jégzajlás, a jégbe fagyott uszadék sodródása esetén jelentős jégtorlaszok alakulhatnak ki. A morfológiai adottságok figyelembevételével meghatározott téli vízszinttartomány beállításával ez a kockázat elfogadható mértékűre csökkenthető.

Ezen túlmenően a tározó műszaki és turisztikai létesítményeinek egyes karbantartási, fenntartási és fejlesztési feladatainak elvégzéséhez is téli vízszintnél van lehetőség.

A téli vízszint beállítása jelentős hatással bír a Tisza-tó élővilágára, különösen a halállományára. Az üzemeltetés során a szakemberek minden esetben igyekeznek figyelemmel kísérni a halélettani szempontokat, és amennyiben indokolt, a lehetséges beavatkozásokat is megtesszük a kedvezőtlen állapotok kialakulásának megelőzése, elhárítása érdekében. Ezért a KÖTIVIZIG Regionális Laboratóriuma 1973 óta a téli időszakban is rendszeresen végez vízminőségi monitorozást a térségben. Szakembereik együtt vizsgálódnak a halászati hasznosító Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársaival.

fotó: welovetiszato.hu

Kapcsolódó cikkek