Rengetegen már most előre bespájzolják a halat az ünnepekre, mert félnek, hogy megdrágul

Megosztás

Ebben az évben tényleg semmiben nem mehet igazán biztosra az ember, júliusig például a brutális energiaáremelést sem sejtettük. Legalábbis azok, akik csak a kormányzati médiából tájékozódtak.

A rendkívüli időjárás miatt kisebbre nőttek a halak a megszokottnál, emiatt jelentős drágulás jöhet az üzletekben. Az ATV Híradója által megkérdezett tenyésztők az 50 százalékos áremelkedést sem tartják kizártnak.

Az ország egyik legnagyobb halgazdasága a Hortobágyon működik, ennek vezetője arról beszélt, az időjárás kegyetlen volt hozzájuk idén. A tavaik 10 százalékának víz sem jutott az idei nyáron, és a többiben sem tudtak megfelelő mélységet biztosítani. Szerinte 1800-2000 forintba fog majd kerülni egy kiló hal.

Az ATV riportja szerint már most megnőtt a forgalmuk a halgazdaság boltjában is, mert már sokan előre vásárolnak az ünnepekre. “Félnek és tartanak attól, hogy halárak drasztikusan emelkednek karácsonyra” – mondta az egyik eladó.

A halgazdaságok költségei is jelentősen emelkedtek. Az energia mellett a tápszerért is sokkal többet kell fizetni, ezért ezt is szeretnék érvényesíteni az áraikban. (via Hvg)

Kapcsolódó cikkek