Illegális kínai rendőrőrsök működhettek a Belügyminisztérium tudta nélkül

Megosztás

Egy négy kontinensre kiterjedő, legalább 30 országban jelen lévő kínai rendőrségi hálózat létezéséről rántotta le a leplet egy Kínára szakosodott jogvédő civil szervezet egy szeptember közepén nyilvánosságra hozott tanulmányában.

Safeguard Defenders nevű civil szervezet igencsak alapos nyomozás során tárta fel, hogy a kínai hatóságok több tengerentúli rendőrségi “szolgáltató állomást” hoztak létre szerte a világban, de főként Európában. Ezek az állomások a Safeguard Defenders nyomozása szerint adminisztratív szolgáltatásokat nyújtanak, például a kínai diaszpóra tagjai meghosszabbíthatják a jogosítványukat, de ez csak amolyan fedőtevékenység, mert emellett titkos és illegális rendőri munkát is folytatnak. Legalábbis ezt állítja a tanulmány.

A Safeguard Defenders nyomozása során derült tehát ki, hogy Budapesten is működik két ilyen állomás. A tanulmányban közzétették az irodák vezetőinek az elérhetőségét is, ennek segítségével a Momentum parlamenti képviselője, Tompos Márton megpróbált többet megtudni a két állomásról. Ám hiába érdeklődött telefonon az állítólagos irodavezetőnél és a helyettesénél, ők tagadták a kínai rendőrség jelenlétét.

via HVG

Kapcsolódó cikkek