Gyilkosságért elítélték, majd 38 év után kiderült, hogy ártatlan

Megosztás

Még a nyolcvanas években szabtak ki rá életfogytiglant, most DNS-vizsgálat tisztázta az ártatlanságát.

Szabadon engedtek egy kaliforniai börtönből egy gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfit, akiről 38 év után kiderült, hogy ártatlan az ügyben – írja a 444.hu.

A 69 éves Maurice Hastings pénteki Los Angeles-i sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lett megkeseredett ember, előre néz, élvezni akarja az életet. George Gascón kerületi ügyész elmondta, végül DNS-vizsgálattal tisztázták Hastings ügyét, amelyben korábban szörnyen igazságtalanul jártak el.

A férfira 1988-ban szabtak ki életfogytiglani börtönbüntetést egy harmincéves nő öt évvel korábbi elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. Hastings már 2000-ben DNS-vizsgálatot követelt. Tavaly júniusban mutatták ki, hogy az elítélt Maurice Hastings DNS-mintája nem egyezik a holttesten talált DNS-nyomokkal.

A minták alapján most egy adatbank segítségével sikerült felderíteni azt is, hogy a gyilkosságot feltehetően egy másik, emberrablásokért és nemi erőszakért elítélt férfi követhette el, aki viszont 2020-ban meghalt.

(444.hu)

Kapcsolódó cikkek