Adománygyűjtést indított testvérlapunk, a Borsod24

Megosztás

Közösségi adománygyűjtéssel szeretné fejleszteni szerkesztőségét társlapunk, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye egyetlen független hírportálja, a Borsod24.hu. Az öt éve működő miskolci műhely már túljutott négymillió felhasználón és húszmillió oldalletöltésen, a folytatáshoz pedig októberben egymillió forintot szeretne kapni olvasóitól, szimpatizánsaitól. A kezdeményezés Borsod-Abaúj-Zemplén médiafelületeit tekintve egyedülálló, az első fogadtatás komoly reményekre adhat okot.

„Nehéz időket élünk, de könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban még keményebb kihívásokkal kell megküzdenünk. Hogy minél kisebb veszteségeket szenvedjen a családunk, a vállalkozásunk, a közösségünk, valódi információkon nyugvó döntéseket kell hoznunk, ezeket a híreket pedig csak a független, hiteles médiától van reményünk beszerezni.

A mi portálunk ilyen felület, amely missziójának tekinti a valódi közszolgálatot. A minél teljesebb körű tájékoztatás miatt most bővíteni szeretnénk szerkesztőségünket, hogy még inkább segítségére lehessünk a vidéki, magára hagyott társadalomnak. Ehhez kérjük most az ország médiafogyasztó közösségének hozzájárulását” – kezdődik az öt éves Borsod24.hu adománygyűjtésének felhívása, melyet pár napja indított a kiadó az Adjukössze.hu támogatásával.

Láthatjuk, hogy a százmilliárdokból finanszírozott kormánypropaganda képes sötétben tartani az embereket. Ellenpontként csak azok a független médiafelületek kínálkoznak, amelyeket néhány településen az ellenzéki települések önkormányzatai tartanak fenn, ám összességében ezeknek a kiadóknak is kötött a keze, ha a teljes valóságot kell megmutatni. A harmadik pólust a a kiadónk által üzemeltetett Borsod24 és Szol24 jelentik, azokkal a más megyékben működő vidéki portálokkal együtt, akiket sem az egyik, sem a másik oldal nem támogat anyagilag, cserében nem is várhat el lojalitást.

Segítse ön is testvérlapunkat, hogy megmutathassuk a vidéki valóságot. További információ ITT.

Kapcsolódó cikkek