Orvosnak adta ki magát és telefonokat lopott a kórházban

Megosztás

Egészségügyi dolgozónak adta ki magát, így lopott a kórházban fekvő betegektől egy férfi Budapesten a IX. kerületben – írja a Police.hu.

A M. János június 11. óta több alkalommal is bement egy ferencvárosi kórházba ahol orvosnak vagy ápolónak adta ki magát, majd elkérte egy-egy betegtől a telefonját. Arra hivatkozott, hogy sok a lopás az intézményben, ezért a megőrzőbe viszi az értékeket.

A férfi június 24-én, július 3-án, és augusztus 2-án is visszatért a kórházba. Volt, hogy kórteremben hagyott telefont tett el, de olyan is előfordult, hogy egy fekvőbetegtől vette el a mobilját. Volt, amit nem tudott végül elvinni, mert egy másik beteg közbelépett. Augusztusban azt mondta egy idős nőnek, hogy vizsgálatra viszi, ezért előbb adja át az értékeit megőrzésre. A nő jóhiszeműen odaadta a telefonját, arany fülbevalóját és a pénztárcáját.

Július 3-án egy Ferenc körúti lakásba is besurrant a nyitva hagyott ajtón, onnan egy tabletet vitt el.

Az 55 éves férfi október 8-án lophatott utoljára, aznap éjjel a kórházban alvó betegektől két telefont és egy táblagépet vitt magával. A ferencvárosi rendőrök másnapra viszont azonosították és elfogták.

A férfit négyrendbeli lopással, valamint négyrendbeli kifosztással gyanúsítják. A férfi részben beismerte a bűncselekményeket, a hatóságok indítványozták a letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek