Elfelejtettem fizetni – mondta a férfi, aki kétszer lopott ugyanabból az áruházból

Megosztás

Egy helyi üzletvezető tett bejelentést a Szolnoki Rendőrkapitányságon és elmondta, hogy szombaton reggel 8 órakor egy férfi bement az áruházba vásárolni, ahol két bevásárlókocsiba pakolta a termékeket. Ezt követően a vásárló az üzlet önkiszolgáló kasszájához ment, ahol – az alkalmazott figyelmetlenségét kihasználva – az egyik kocsiban lévő termékeket kifizette, az árucikkeket pedig a másik kocsiban lévő, kifizetetlen árukra pakolta és fizetés nélkül távozott, olvasható a police.hu oldalán.

Húsz perc múlva a férfi ismét visszatért a bevásárló központba, ahol hasonló módszerrel követett el újabb jogsértést. A nap végi záráskor az áruházi dolgozók megállapították, hogy az ismeretlen személy megkárosította az üzletet, ezért értesítették a rendőrséget. Hétfőn reggel fél 8-kor ismét megjelent az üzletben a 29 éves férfi, akit a biztonsági szolgálat munkatársa – a kamerafelvételek alapján – felismert, feltartóztatott, majd értesítette a rendőrséget.

A rendőrök előállították a jogsértőt  a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásakor feledékenységre hivatkozott.

A nyomozó hatóság lopás vétség miatt folytat eljárást.

Kapcsolódó cikkek