Orbán lehazugozta Brüsszelt, nyugdíjemelést és változatlan abortusztörvényt ígért

Megosztás

Hosszú idő után adott ismét péntek reggeli interjút a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. A műsor legfontosabb részleteit a Telex szemlézte:

  • A péntek reggeli adásban a kormányfő először a nemzeti konzultációról beszélt. Elmondása szeribt több válságon kellett már átvinnie a kormánynak az országot, és ilyenkor a legjobb, ha be lehet vonni az embereket a döntésekbe. A migráció és a Covid is ilyen volt, és ilyen most az energiaválság is – mondta.
  • Az energia ára nem gazdasági összefüggések miatt ment fel Orbán szerint. Ha nem lenne szankció, akkor ott lenne az energia ára, ahol a választások környékén volt, bár hozzátette, az se volt túl alacsony ár.
  • A kormányfő szerint azt mondták Brüsszelben, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára, aztán kiterjesztették. Azt is mondták, hogy nem fog fájni az európai embereknek, aztán mégis súlyos válságot okozott. A kormányfő úgy véli, „Brüsszelben hazudtak” az embereknek, ez hiba volt, de ezt ki lehet javítani.
  • A korábbi kormányok idején a nyugdíjak vesztettek értékükből, de ez a kormány tartja az inflációkövető nyugdíjemelést, „ez becsületbeli ügy” – mondta Orbán. Ráadásul még a 13. havi nyugdíjat is bevezette a kormány. A mostani válság ellenére is lesz nyugdíjemelés. „Együtt sírunk, együtt nevetünk”, ezért idén valószínűleg nyugdíjprémium is lesz, ha jól teljesít a gazdaság.
  • Végezetül az abortusztörvényről is beszélt Orbán, aki szerint ugyan nincs tökéletes abortusztörvény, de a jelenlegi egy olyan szabály, amivel „a magyar társadalom együtt tud élni”, ezért „hiba lenne ezt a törvényt megváltoztatni”. „Mereven ellenzek mindenfajta abortusztörvény-módosítást, a mostani rendszer fenntartása mellett érvelek” – mondta a miniszterelnök, ráadásul most válság van, ilyen körülmények között nem ezzel a kérdéssel kell foglalkozni.

Forrás és további részletek: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek