Felmentették Hodász András atyát a papi szolgálat alól

Megosztás

‘Ma megtartottam utolsó miséimet. Erről most itt többet nem írnék, és titeket is kérlek, amennyiben lehet NE írjatok, Ne hívjatok, most elcsendesedésre és nyugalomra van szükségem” – írta a 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban Hodász András, a budapest-angyalföldi Szent Mihály-plébánia plébánosa.

Papifrankó című YouTube-csatornáról ismertté vált Hodászt saját kérésére mentette fel a papi szolgálatok alól Erdő Péter bíboros. A plébános azt írta követőinek: a közösségi média aktivitásból is visszább vesz. „Ha tehetitek, inkább imádkozzatok értem, az mindig jól jön.”

Hodász az elmúlt hónapokban többször is – például Veiszer Alinda műsorában – beszélt a dilemmájáról, hogy beleilleszkedik-e az egyház működésébe. Már ekkor megemlítette, hogy komolyan felmerült benne a papi hivatás feladása.

Hodász nyíltan kritizálta a melegekkel kapcsolatos kormányzati lejáratást és az oktatási rendszer állapotát is, de a kötelező hitoktatással sem ért egyet.

„A mostani elbizonytalanodásomban nemcsak az van benne, hogy jó-e, amit csinálok, hanem hogy van-e erőm ahhoz, amit csinálok. Hogy megéri-e, hogy heti háromszor járok terápiára, és naponta szedem a gyógyszereket” – fogalmazott Veiszer műsorában, ahol arról is beszélt: antidepresszánsokat szed.

A pszichológia és a spiritualitás kapcsolata is foglalkoztatja, de az is – említette meg –, hogy mi a viszonya az egyházához, és nem könnyíti meg a saját önismereti útját. Ugyanis „az egyház egy olyan szervezet, ami eleve dogmákra, kinyilatkoztatásokra épül, tehát amikor te bekerülsz az egyházba, mint közösségbe, akkor megtanulod, hogy ez meg ez meg ez így van”.

„Ezzel nekem nincsen bajom, csak személyes szinten ez azt jelenti, hogy létrejönnek olyan tabutémák, olyan kérdések, amiket nem feszegetünk. Egy önismereti folyamatban viszont fel kell tenni minden kérdést.”

Márciusban jelentette be, hogy leáll YouTube-csatornája, a Papifrankó. Akkor azt írta: „az elsődleges oka a bezárásnak én vagyok, megmondom őszintén”. Több interjúban is beszélt arról, hogy nehézségekkel, kiégéssel, depresszióval kell megküzdenie, és az elmúlt fél-egy évben a helyzet rosszabbodott, ezért gyökeres változásra van szükség az életében. „Ha szeretnék egy-két év múlva is segíteni embereknek (…), akkor most tennem kell valamit saját magamért” – fogalmazott Hodász.

Kapcsolódó cikkek