Fordulat: visszavonja az önkormányzat feloszlatását célzó javaslatát a jászberényi DK-s képviselő?

Megosztás

Mint arról a Szol24.hu is írt, a jászberényi Fidesz-frakció is beállt a DK-s Gedei József javaslata mögé, amivel a helyi képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte. A képviselő ezután azonban gyorsan közölte, hogy félreértés történhetett – írta meg a 444.hu.

Péntek délelőtt Gedei már arról írt az oldalán, hogy a jobbikos polgármester, Budai Lóránt korábbi javaslatára „kérésére, biztatására” nyújtotta be az indítványt, mivel két éve neki is volt hasonló javaslata, amit aztán a Fidesz nem szavazott meg. Igaz, a DK-s politikus csütörtökön még azzal indokolta a feloszlató javaslat benyújtását, hogy „Budai Lóránt a kezdeti lépések után mellőzte a DK-t. Az MSZP-s Balogh Bélára támaszkodva, önállóan hozta meg döntéseit.”

Most Gedei hamis látszatnak nevezte, hogy „a javaslat és a szándék nem magától a polgármestertől származna, hanem ellenkezőleg, én kívánnám a Fidesszel szövetkezve a testület feloszlatását”. És ha Budai kijelenti, hogy a „jövőbeli politikáját Jászberény fejlődése érdekében alakítja át”, akkor kész visszavonni a feloszlatásról szóló javaslatot.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek