Már az árstopos tejből is hiánycikk lett

Megosztás

Sok helyen pedig egyáltalán nem is kapható már. Túl nagy lett erre (is) az igény.

Hiánycikk lett az árstopos tej, sok helyen egyáltalán nem kapható – számolt be róla a keddi RTL Híradó. A műsor nézői több helyről üres polcokról küldtek felvételt, vidéki vásárlók is erről panaszkodtak.

Az adásban elhangzott: amikor a kormány januárban több alapvető élelmiszer mellett a tavaly októberi áron rögzítette a 2,8 százalékos UHT tej árát, azt is előírta, hogy ugyanannyit kell belőle tartani, mint korábban. A Tej Terméktanács szerint rendelnek is, mert a hazai gyártók augusztus végéig már 70 százalékkal több ilyen tejet adtak el, mint tavaly.

„Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait” – fogalmazott Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

Azaz a drágább tejekből jóval kevesebb fogy. A KSH adatai szerint egy év alatt közel 55 százalékkal nőtt a tejtermékek ára. Az árstopos, 2,8 százalékos tartós tej átlagára augusztusban 281 forint volt, a pasztőrözött 2,8 százalékos tejért átlagosan már 414 forintot kell fizetni.

Az Agrárminisztérium az ársapkát határozott időre vezette be, a jelenlegi szabályozás szerint október 1-jéig van érvényben, de folyamatosan vizsgálja helyzetet, és dönt majd az árstopok ügyében – hangzott el az RTL Híradóban.

Kapcsolódó cikkek