Betegeket cseréltek össze a Hetényi Géza Kórházban, egy nő nem tudta eltemetni a saját anyját

Megosztás

Betegeket cseréltek össze a szolnoki Hetényi Géza kórházban, egy elhunytat nem tudott eltemetni a hozzátartozója. Az ügy miatt indult belső vizsgálat után kollégákat marasztaltak el – erősítette meg a Blikk cikkének állításait a Telex kérdésére az intézmény orvosigazgatója.

A hétfői cikk szerint Kissné Csomor Mária édesanyja tavaly ősszel került be a Hetényi kórház Covid-osztályára, ahol összecserélték egy másik beteggel. A nő a krónikus osztályon tett látogatáskor jött rá, hogy akihez beengedték, az nem az anyja, hanem egy másik idős asszony, ráadásul az orvosok alig akartak hinni neki. Ezután Kissné nyomozni kezdte, mi történt, és rájött, hogy az édesanyja valószínűleg már a Covid-osztályra kerülése után elhunyhatott, csak őt erről nem tájékoztatták, mert már akkor összekeverték egy másik beteggel. Ehelyett telefonos érdeklődéseikor azt hallotta, az anyja jól van.

Kissné ezután már csak a holttestet akarta volna megkapni, hogy eltemethesse, de ez sem volt lehetséges. Hogy mi történt édesanyja maradványaival, a mai napig nem tiszta, valószínűleg valaki más temethette el a saját halottja helyett. Az ügyben Kissné szerint majdnem egy évig nyomoztak, de nem lett nyilvános következmény, ezért megkérdeztük a Hetényi kórházat az esetről.

Érdeklődésünkre Kudrjavcev Anatolij orvosigazgató megerősítette a betegcsere tényét és közölte: az ügyben belső vizsgálat folyt, a betegazonosításra vonatkozó szabályok megsértése miatt három kollégát elmarasztaltak.

Kapcsolódó cikkek