Pártot még nem alapított, de Jakab Péter elindította a Nép Pártján Mozgalmat

Megosztás

Olyan mozgalmat akar a Jobbik exelnöke, amelyben pártállástól függetlenül jobb és baloldali emberek is vannak.

Augusztus 20-án elindította mozgalmát a Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter. Jakab a mozgalomnak a Nép Pártján nevet adta, ami korántsem meglepetés, hiszen egy ideje már a Nép pártján logójával posztol és küld ki sajtóközleményeket is. Az viszont kissé váratlan, hogy egyelőre pártot nem hozott létre.

Jakab Péter a mozgalom megalakításakor azt mondta, olyan közösséget szeretne létrehozni, ami az ország minden apró falvában is jelen van, hiszen csak így tudnak küzdeni a Fidesz ellen. Azt mondta, nem tűzhetnek ki maguk elé kisebb célt, mint a Fidesz eltakarítását.

A Jobbik korábbi elnöke arról beszélt, hogy olyan mozgalmat akar, amiben pártállástól függetlenül jobb és baloldali emberek is vannak, ugyanis szerinte az ideologizálásnak csak békeidőben van helye, most azonban csak egy kérdésre van szükség: hogy miben segíthetnek.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek