Elismerésben részesült a két hős tűzoltó – Törökszentmiklósnál mentettek életet

Megosztás

Szabadnapjukon, május 6-án Törökszentmiklós felé autóztak, amikor megláttak egy oldalára borult kamiont, és nem tétováztak, azonnal segítséget nyújtottak. A közelmúltban ezért kapott Hősies helytállásért elismerést a megyei katasztrófavédelmi igazgatótól a két szeghalmi hivatásos tűzoltó, Csermák László és Pálinkás Roland. Mindketten 2008-ban szereltek fel.

A két tűzoltó így emlékszik vissza az esetre:

Ahogy mentünk, azt láttuk, hogy egy kamion az oldalára borulva állt meg az árokban. Bár rögtön nem tudtunk leállni, az első adódó lehetőségnél visszafordultunk. Amikorra odaértünk, akkorra egy ember már hívta a 112-es segélyhívót. Ugyan vérzett a sofőr feje, eszméleténél volt, azonban nem tudott kimászni a vezetőfülkéből, nem tudta kitörni a szélvédőt.

Csermák László azóta már újra belefutott egy balesetbe Szolnok környékén szintén szabadnaposként, testvérével közösen: két román nő utazott egy olasz rendszámú autóban, amely durrdefektet kapott és a szalagkorlátnak ütközött, majd az úttesten keresztben állt meg. Egy motoros hívta a 112-es segélyhívót, ők pedig áramtalanították a kocsit, irányították a forgalmat, majd egy doktor is megállt segíteni – aztán érkeztek a mentők.

Mind a két füzesgyarmati szakember 2008-ban szerelt fel. Csermák László tűzoltó főtörzsőrmester korábban a határőrségnél szolgált, vagyis nem volt számára ismeretlen az egyenruhás lét; Pálinkás Roland tűzoltó törzsőrmester pedig külföldön dolgozott és haza szeretett volna térni. Tetszett nekik, hogy folyamatosan kihívásokkal találkozhatnak, illetve az is, hogy remek a légkör a szeghalmi laktanyában. Mivel életük harmadát velük töltik, második családként tekintenek a kollégákra.

Kapcsolódó cikkek