Nem vicc, börtön is járhat azért, ha meglátogatjuk a világ legmagasabb fáját

Megosztás

Több, mint 115 méter magas, tilos odalátogatni, nagyon sokan mégis fittyet hánynak erre és saját ösvényeket is vágtak, hogy eljuthassanak a “szent helyre”.

Kaliforniában pénzbírsággal vagy akár börtönnel is sújthatják a világ legmagasabb fáját látogatókat, miután az örökzöld mamutfenyő (Sequoia sempervirens) és a környező erdőség károkat szenvedett a mindent letipró turistáktól.

A ma ismert legmagasabb növény, a Humboldt Redwoods Nemzeti Parkban élő, 115,55 méteres Hyperion nem érhető el egyetlen turistaúton sem, de ez nem fékezte meg túrázok tömegeit.

Leonel Arguello, a nemzeti park természeti erőforrásokért felelős menedzsere szerint Hyperiont 2006-ban „fedezte fel” két természetbúvár. 2010-től a túrázók is megjelentek, hogy megtekintsék a becslések szerint akár 800 éves fát, miután bloggerek és útibeszámolók írói közzétették a pontos helyét. 2019-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a világ legmagasabb fája.

De a túrázók ösvényeket vágtak maguknak a sűrű aljnövényzetbe, és a fa is károkat szenvedett attól, hogy ráléptek a gyökereire. Arguello szerint a páfrányok is eltűntek a fa körül, mivel a látogatók letaposták őket. A parkmenedzser az ösvények egyre növekvő számán kívül nehezményezte a szemetelést is. És mivel a térségben nincs térerő, ezért arrafelé segítséget kérni is nagyon sok időbe telne.

A hatóságok emiatt lezárták a területet. A tilalom megsértőit 5000 dolláros (1,9 millió forint) pénzbirsággal és fél évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják – közölte Arguello. (via 444.hu)

Kapcsolódó cikkek