Így töltik a nyarat a szolnoki sztárok II.

Megosztás

Legutóbbi cikkünkben megnéztük, hogyan töltik a nyarat a szolnoki kötődésű hírességek, mint például Kis Grófó, Mága Zoltán, vagy éppen Rékasi Károly. Valaki dolgozik, míg mások a vízparton pihenik ki a téli hónapok fáradalmait. Folytatjuk a nyári mustránkat, ezúttal énekesek és egy ismert színész közösségi oldalán szörföltünk.

Habár Mucsi Zoltán Abonyban született, de színészi pályafutását a szolnoki Szigligeti Színházban kezdte és 16 éven keresztül itt is maradt. Az idén 65 éves színész jó néhány vízparti képet posztolt az elmúlt hónapokban, de a munkára is jut ideje: részt vett egy Tankcsapda klip forgatásán, illetve nagy erőkkel folynak a Leenane szépe című előadás próbafolyamatai, amit októberben mutatnak be Budapesten. Jó hír a Mucsi rajongóknak, hogy a színész egy Moliére darab erejéig visszatér a szolnoki teátrumba: áprilisban a Fösvény főszerepében láthatjuk őt.

Caramel, a Megasztár másidik évadának felfedezettje a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklósról indult és népmesei sikereket ért el. Feleségével, Szilágyi Szilvivel nemrégen jelentették be, hogy második gyermeküket várják, emellett pedig az énekes új albuma is nemsokára napvilágot lát.

Cozi, azaz Cozombolis Leonidasz Péter leginkább fellépésekkel töltötte a júliust, de azért az aktív kikapcsolódásra is maradt ideje: csinos feleségével körbebiciklizte a csodálatos Balatont.

Judy, a Groovehouse énekesnője is büszkén vállalja szolnoki származását, olyannyira hogy közösségi oldalán is feltünteti születési helyét. A még mindig aktív zenekarral járják az országot, egy-egy hétvégén akár 6-7 helyszínre is ellátogatnak. Múlt héten éppen a mezőtúri East Festen léptek fel.

Kapcsolódó cikkek