Vigyázat! Úgy tűnik, behúzhatnak minket a benzinkúton a hatósági áras fizetésnél, ha nem figyelünk

Megosztás

Ahol megjelenik a pénz, pláne a kedvezmények, ott rögtön megjelennek az ügyeskedők. Többször is találkozhatunk olyannal, hogy például egy boltban az eladó “elfelejti” például érvényesíteni a kedvezményt, vagy egészen más ár volt a termékhez írva, mint amit végül a gépbe visznek, véletlenül mindig a mi kárunkra. Úgy tűnik, jön az ügyeskedés a benzinkutakon is…

A közösségi médiában jött szembe a következő írás velünk, amit a mai magyar valóságot ismerve sajnos nem tudunk legyintéssel elfogadni, nagyon is hihető.

“Üzemanyagáras benézés?????

Szerintem behúztak a benzinkúton, rájöttem, lelepleztem, érdekes volt! Napok óta gondolkodom, hogy megírjam e! De hátha segítség másoknak is, hogy figyeljetek oda!!

Pár nappal ezelőtt Budapestről jöttem haza, és megálltam tankolni, az egyik kúton, 15.000 Ft- ért, ugye most a hatósági miatt visszajár belőle! A kúton nagy volt a káosz, sok buszos, hot-dog, kávé, satöbbi, épp csak a tankolásokra nem figyeltek látszólag, sajnos mostanában fontosabb a büfé, és nem tudják külön kezelni ezt! Odamegyek kifizetem, aztán a nő gyorsan mással foglalkozott, akkor le se esett, hogy behúztak pénzzel, hiszen pörgés volt nem figyeltem, mikor hazaértem akkor esett le!

Na de: elindultam délután vissza a fővárosba, megálltam ugyanazon kútnál nyilván a másik oldalon, tankoltam ugyanannyiért, majd bementem fizetni! Előttem a sorban állt egy srác vele ugyanazt játszották el mint velem reggel a szemben lévő kúton, az egyik eladó még halkan oda is mondta a másiknak, hogy ez is itt hagyta, egy vigyorral!!! Aztán odamentem kártyával fizettem! – lehet érinteni, közben valami hot-dog készítését imitált! Akkor nézem, hogy nem a hatósági, hanem a teljes áras összeget kellene fizetnem! Mikor ezt jeleztem elkezdett velem veszekedni, hogy akkor neki jegyzőkönyvet kell csinálni! – mondtam hajrá, megvárom!

A tag hátra ment egyeztetett valakivel, majd kijött és a kezembe nyomta készpénzben a különbözetet! Nem volt jegyzőkönyv, de még csak papír sem, csak úgy kihozta valahonnan, mert még csak nem is a kasszából!! Nem tudom, hogy ez véletlenek sorozata, vagy tudatos, de nem árt odafigyelni!”

Kapcsolódó cikkek