Parragh szerint a tanároknak ott a nyár, a tűzoltóknak meg az adrenalinlöket

Megosztás

Minek ide béremelés, ha van más motivációjuk? – gondolta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A szakszervezetek másképp látják.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy csütörtöki interjúban a közalkalmazottak béremeléséről beszélve azt mondta: a bérezés mellett a dolgozókat – azon belül a tanárokat és a tűzoltókat – más is motiválhatja. Az előbbiekről azt mondta, hogy nekik „ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”, a tűzoltókat pedig szerinte „a társadalmi megbecsültség és az adrenalinlöket” motiválhatja.

“Ezek nem jelentenek kellő motivációt a tűzoltóknak. Jelentős béremelésre és egy előremutató, új életpályamodellre lenne szükség. A tűzoltók társadalmi megítélése ugyan nem változott, ma is a megbízhatósági felmérések élén állunk, de ezért a boltokban nem kapunk semmit, bajtársaink kénytelenek másodállásban kiegészíteni keresetüket” – így reagált Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete elnöke Parragh László szavaira. 

Mindeközben a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás azt nyilatkozta a Népszavának: Parragh László tévedésben él, ha azt hiszi, a tanároknak ott egy egész nyári szünet. “A pedagógusoknak július első hetében ér véget a tanév, augusztus 20-a után pedig már be kell menniük a munkahelyükre. A köztes idő sem csak pihenéssel telik, sokan táboroztatnak, tanterveket készítenek, felzárkóztató programokban vesznek részt, akár saját szabadságuk terhére” – sorolta, hozzátéve azt is, hogy a tanárok tanév közben egyáltalán nem is mehetnek szabadságra, csak külön engedéllyel és indoklással vehetnek ki szabadnapot. „Parragh úr nyilatkozata nagy fokú tájékozatlanságra vall” – összegezte Totyik Tamás.

Mindeközben az RTL vette észre, hogy Parragh László az interjú alatt egy körülbelül tizenegy millió forint értékű, 18 karátos tömör rózsaarany tokos Rolex Cellini 50535 órát viselt.

via Index.hu

Kapcsolódó cikkek