Egy roma család rasszizmussal vádolja a mentősöket, mert nem segítettek egy rosszul lett asszonyon

Két, egymásnak teljesen ellentmondó történet, a roma család szerint a mentősök előre kijelentették, hogy cigányoknak nem segítenek és elindultak kifelé. A megvádolt mentősök szerint azonban a nő rokonai az első pillanattól agresszíven léptek fel ellenük, életveszélyes fenyegetéseket is kaptak, ezért utasították őket, hogy távozzanak. Nem látták el édesanyját a mentők, mert roma családhoz nem akartak bemenni – ezt állítja annak az asszonynak a lánya, akihez rosszullét miatt hívtak segítséget pénteken, Budapesten. Az RTL Klub riportja szerint egy XIII. kerületi társasházban a pár napja meghalt rokonukra emlékeztek a lakásban, amikor az egyik asszony…

Tovább olvasom

Idegenben nyert a Szolnoki MÁV, de a jövő héten be kell biztosítani a bennmaradást

Sikerült elhozni a három pontot Tiszakécskéről, életbevágóan fontos győzelmet aratott a Szolnok. De még mindig nincs meg a bennmaradás, azt az utolsó fordulóban kell bebiztosítani. A labdarúgó NB II 37. fordulójában az utolsó előtti, 19. helyen álló Szolnok a 12. Tiszakécske otthonában lépett pályára, s 2–1-es győzelmével életben tartotta bennmaradási esélyeit – írja a Nemzetisport.hu. A hazaiak vereségük ellenére már biztosan megőrizték helyüket a másodosztályban.  LABDARÚGÓ NB II37. FORDULÓ TISZAKÉCSKEI LC–SZOLNOKI MÁV FC 1–2 (1–1)Tiszakécske, Városi Sportcentrum, 700 néző, Vezette: Berényi Tamás (Belicza Bence Péter, Szabó Dániel)  TISZAKÉCSKE: Holczer – Máté Zs., Csáki (Farkas A., 70.), Balázs B., Uzoma – Erdei…

Tovább olvasom

Környezetvédelmi kvízzel nyerhetünk értékes ajándékokat

Májusban egy játékkal készül az Ökopolisz Alapítvány: a hónap végéig minden héten egy rövid, környezetvédelmi témájú kvízzel várnak mindenkit oldalukon, a szerencsés kitöltőket pedig ajándékkal is megjutalmazzák. Mit kell tenned, ha szeretnéd megnyerni az értékes, heti ajándékcsomagok egyikét?  Töltsd ki az adott heti kvízt az Ökopolisz Alapítvány oldalán.  A  heti tesztek kitöltői között minden hétfőn kisorsolják! A kvízt az Ökopolisz weboldalán találják erre a linkre kattintva.

Tovább olvasom

Toplistás magyar bűnözőt fogtak el külföldön

S. Gábor István ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, mivel a bíróság 2014-ben felfegyverkezve elkövetett rablás, illetve más bűncselekmények elkövetése miatt 9 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte, aminek letöltését nem kezdte meg – írja a police.hu. A férfi a menekülést választotta és egészen Angliáig szaladt, ahol hamis iratokkal igyekezett köddé válni. A kézre kerítésének nagy jelentőséget tulajdonítottak a magyar hatóságok, ennek érdekében a körözött magyar bűnözők 50-es Top-listájára is felkerült a neve. Végül a nyomára akadtak, a szökevény Anglia East-Midlands régiójában, a Derwent-folyó partján húzta meg magát és Derby városának rendőrei mentek…

Tovább olvasom

Kálmán Olga lett a DK új frakciószóvivője

Kálmán Olgát, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjét, korábbi műsorvezetőt nevezte ki új szóvivőjének a DK frakciója. A párt közleménye szerint Kálmán a DK elnökségi tagjaként “többször bizonyította, hogy az Orbán-rendszer elkötelezett ellenfele”. Kálmán először a párt főpolgármester-jelöltjeként tűnt fel a politikában, most pedig országos listáról jutott be a Parlamentbe.

Tovább olvasom

Kánikulával és viharokkal kezdődik a hét

Több felhőt és meleget ígér hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb időjárás-előrejelzése. Az OMSZ tájékoztatása szerint hétfőn több lesz a fátyolfelhő, mint vasárnap, sőt a Dunántúlon erőteljesebbé válhat a gomolyfelhő-képződés, amelyből délután, estefelé a nyugati megyékben záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Többnyire gyenge szélre kell számítani, kivéve, hogy “a hétfői zivatarokat már kísérhetik erős vagy viharos széllökések”. Az éjszakai minimumokat 7-12 fok közöttire, a nappali csúcsokat pedig 26-31 fok közé becsüli a meteorológia.

Tovább olvasom

Az első résztől kezdve újra leadják a Barátok köztöt

Emellett ismét láthatók lesznek az egykori Mónika Show és Balázs Show epizódjai is. Az RTL Gold június 1-jétől új műsorstruktúrával jelentkezik, visszatér például a tavaly nyáron megszűnt napi sorozat, a Barátok közt a képernyőre, míg a Balázs Show és a Mónika Show eddig nem látott részekkel jelentkezik a csatornán – írta meg a Media1.hu az RTL Magyarország tájékoztatása alapján. Minden hétköznap 14 órától a Balázs Show érkezik, amit 16 órától a Mónika Show, szintén dupla részei követnek. 18 órától az Anikó Show-t láthatják a nézők. 19 órától a török Szerelem van a…

Tovább olvasom

Elvetélt Britney Spears

Harmadik gyermekével volt várandós az énekesnő, a közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt. Egy hónappal ezelőtt jelentette be Instagram-oldalán Britney Spears, hogy harmadik gyermekével várandós, most ugyanitt közölte a szomorú hírt: elvetélt – írta meg az Index.hu. „Ez egy lesújtó időszak akármelyik szülő számára. Talán várnunk kellett volna a bejelentéssel, de nagyon izgatottak voltunk, hogy megosszuk veletek a jó híreinket. Továbbra is próbálkozni fogunk, hogy bővüljön a gyönyörű családunk”, írja bejegyzésében az énekesnő. A negyvenéves énekesnőnek és huszonnyolc éves párjának ez lett volna az első közös gyermeke. Spears korábbi frigyéből két…

Tovább olvasom

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Az elsőség a dal mellett az Oroszország által indított háború elleni kiállásnak is szólt. A Kalush Orchestra nevű rap-folk együttes különleges engedéllyel hagyhatta el a háború sújtotta Ukrajnát – írja a HVG. A Torinóban megrendezett döntőn a fellépésüket ezzel a kéréssel zárták: „Kérjük, segítsenek Ukrajnán, segítsenek Mariupolon, segítsék az Azovsztalt most.” A Kalush Orchestra végül 631 ponttal végzett az élen, sima győzelmet aratva a Stefania című dallal. Második helyen az Egyesült Királyság versenyzője, Sam Ryder végzett, míg a harmadik helyet Spanyolország szerezte meg Chanel Terrero SloMo című produkciójával. Oroszországot kitiltották az idei Eurovíziós…

Tovább olvasom

Csak most vett fel egy külföldi levélszavazót a nyilvántartásba az NVI

Pedig már januárban regisztrált, de értelemszerűen így szavazni sem tudott az áprilisi választáson. Több probléma is felmerült a választás előtt a külföldi levélszavazás kapcsán, de most egy egészen szürreális esetről számolt be egyik olvasója nyomán a 444.hu. Mint írják, Evelin Hollandiából szeretette volna levélben leadni a szavazatát. Ehhez a szükséges módon regisztrált is még januárban. Az NVI-től azonban csak négy hónappal később, május 13-án kapott értesítést arról, hogy felvették a választói névjegyzékbe és szavazhat. A levélcsomagot azóta sem kapta meg, így értelemszerűen szavazni sem tudott. Amikor még a választás előtt, április…

Tovább olvasom