Elképesztő: saját spermájával termékenyítette meg mesterségesen a nőket az orvos

Megosztás

Összesen 94 gyermeket nemzett így, közülük többen pert indítottak ellene.

Jövő héten jelenik meg a Netflixen az Our Father című dokumentumfilm, amelyben olyan felnőttek mesélnek, akiknek a biológiai apja ugyanaz az amerikai meddőségi specialista. Dr. Donald Cline a saját spermát használta fel a termékenységi klinikájára érkező nők mesterséges megtermékenyítéséhez, így összesen 94 gyereket nemzett mesterséges úton. Persze mindez az anyák tudta és beleegyezése nélkül történt – írja a Szeretlek Magyarország.

Tettére csak 2014-ben derült fény, miután több általa nemzett nő pert indított ellene. Az ügy éveken át húzódott, mivel az orvos sokáig nem volt hajlandó elismerni a vádat, azt állította, hogy ismeretlen férfiak voltak a spermadonorok, az őt perelők pedig csak be akarják feketíteni. A nyomozás során viszont DNS-tesztekkel bizonyították, hogy a klinikáján született több embernek is ő a biológiai apja.

Végül 2017 decemberében ismerte el, hogy néhány alkalommal valóban a saját spermáját használta, a bíróságon azonban soha nem mondta el, hogy miért tette ezt.

Az eljárás dokumentumaiban viszont azt írják, Cline néhány általa nemzett felnőttnek azt mondta, 50-szer használta a saját mintáját a megtermékenyítésekhez, és azért, mert segíteni akart a páciensein, de nem volt elegendő sperma a klinikáján. A meddőségi specialista végül 365 nap felfüggesztett börtönt kapott, de nem a munkája során elkövetett tettéért, hanem azért, mert akadályozta az igazságszolgáltatást.

További részletek többek között az orvos néhány biológiai gyermekének vallomásával a Szeretlek Magyarország cikkében, alább pedig a Netflix-dokumentumfilm előzetese:

via Szeretlek Magyarország

Kapcsolódó cikkek