Senki se kifogásolta a választási eredményt, megalakulhat az Országgyűlés

Megosztás


Lejárt az a határidő, ameddig az április 3-i országgyűlési választás eredményeit meg lehetett volna támadni – írtja a Magyar Nemzet, amely úgy értesült:

sem az egyéni, sem a listás választási eredmények ellen nem élt senki kifogással.

Ez azt jelenti, hogy megalakulhat meg az új Országgyűlés, azt követően, hogy ma, azaz csütörtök délután a Nemzeti Választási Bizottság bejelenti a 2022-es országgyűlési választások immár hivatalos listás végeredményét is.

Az új Országgyűlés alakuló ülését a választásokon kialakult erőviszonyoknak megfelelően Áder János leköszönő államfő az előzetes konzultációk alapján hívja össze. Az alkotmányos rendelkezések szerint az Országgyűlés alakuló ülését a választást követő 30 napon belül kell összehívnia az államfőnek, aki egyúttal javaslatot tehet a kormányfő személyére.

Az összetétel a következőképp alakul:

a kormánypártok 135 képviselővel lesznek jelen az Országgyűlésben, míg a baloldali koalíciót alkotó pártoknak – DK, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd és LMP – összesen 57 mandátuma lesz. A Mi Hazánk hat fővel képviselteti magát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata pedig a 2022-2026-os ciklusban is egy fővel lesz jelen

– írta a lap.

Kapcsolódó cikkek