Egy ukrán tengerészgyalogos levele szerint a védők utolsó csatájukra készülnek Mariupolban

Megosztás


A mai lesz valószínűleg az utolsó ütközet, amit vívunk, mivel a lőszer kifogyóban van – olvasható az ukrán 36. tengerészgyalogos dandár Facebook-bejegyzésében, amiről itthon a HVG adott hírt a BBC nyomán. Azt is hozzátették a posztban, hogy ez sokunknak a halált, a többieknek pedig a fogságot jelenti.

Azt írták, hogy mindent megtettek az ostrom eddigi 47 napja alatt azért, hogy megvédjék a várost, az oroszok bekerítették őket, és közelharcra számítanak. A dandár több mint fele sebesült, akinek nem szakadt le a végtagja, az visszatért harcolni, de már egyébként is mindenkit bevetettek. A harcokat most tüzérek, rádiósok, sofőrök és szakácsok vívják. Még a zenekar is harcol – olvasható a posztban.

A cikk szerint a tengerészgyalogosokat visszaszorították a városban lévő Azovmash gyárba. Úgy tudni, hogy a tengerparton lévő ipari övezetben is harcok folynak.

BBC ugyanakkor hozzátette, hogy a poszt hitelességével kapcsolatban megoszlanak a vélemények, egyes szakértők szerint a Facebook-oldalt orosz ügynökök hackelhették meg. Mások viszont biztosak abban, hogy hiteles.

A Novinyarnya ukrán hírportál arról számolt be, hogy kapcsolatba lépett egy katonával, aki a 36. dandár Facebook-oldalát működteti. Megerősítette, hogy az oldalt nem hackelték meg. Ugyanakkor azt hozzátette, az üzenet nem az egység hivatalos álláspontja volt, hanem egy “tengerészgyalogos levele”, az egység egy tisztjéé.

Mariupol városát teljesen körbevette az orosz haderő (piros)

Kapcsolódó cikkek