Zelenszkij üzent Orbánnak: „Önöknek el kell dönteniük, ki mellé állnak”

Megosztás

A magyar miniszterelnök nem teljesítette Ukrajna vezetőjének két kérését.

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő késő este beszédet mondott az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján – írja a BBC alapján a HVG. Vázolta Oroszország pusztítását és az országának okozott károkat, és megköszönte Európának, hogy egységesen támogatja Ukrajnát. Majd a rá jellemző nyílt stílusban közölte az európai vezetőkkel, hogy túl későn próbálták megállítani Oroszországot. Zelenszkij ezután arra kérte a szomszédos országokat, hogy hagyják jóvá Ukrajna uniós csatlakozási kérelmét. „Kérem önöket – ne késlekedjenek”.

Az ukrán elnök aztán Magyarországot bírálta semleges álláspontja miatt. „Itt szeretnék megállni egy pillanatra és őszintén fogalmazni. Egyszer és mindenkorra. Önöknek el kell dönteniük, hogy ki mellé állnak” – mondta. „Többször jártam Budapesten, nagyon szeretem azt a várost és a lakói is nagyon kedves, vendégszerető emberek. ”Viktor, tudod te, hogy mi folyik Mariupolban?”– kérdezte az ukrán államfő.

Zelenszkij ezután felszólította Magyarországot, hogy ne habozzon tovább a szankciókkal és a fegyverek átengedésével, utalva a híres budapesti Cipők a Duna-parton emlékműre – a fasiszta, nácibarát erők által a második világháborúban elkövetett mészárlások áldozatainak emlékművére. „Nézd meg azokat a cipőket és látni fogod, hogy a mai világban hogyan történhetnek újra tömeggyilkosságok. Ez az, amit Oroszország ma művel. És te még azon hezitálsz, hogy átengedd-e a fegyvereket, meg hogy üzletelj-e az oroszokkal” – mondta Zelenszkij Orbánnak.

A magyar miniszterelnök elutasította Zelenszkij kéréseit, ennek okairól egy Facebook-videóban tért ki. Orbán szerint “mi ezeket a kéréseket megfontoltuk, majd elutasítottuk”, mert Magyarországon a gáz 85 százaléka, az olajnak pedig több mint 60 százaléka Oroszországból érkezik. „Egy szankció azt jelentené, hogy a magyar gazdaság pillanatok alatt lelassul, majd megáll. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint van néhány ország, amely hasonlóképpen érvelt.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek