Egy óvodában véletlenül 1,5 százalékos hypót itattak a gyerekekkel

Megosztás

Hét gyermeket kórházba szállítottak egy budapesti óvodából, miután a gyermekek 1,5 százalékos hypót ittak – számolt be közleményében Csepel Önkormányzata.

A csepeli Füstifecskék óvodában szerda délelőtt – tévedésből – olyan kancsóból öntöttek vizet a gyerekeknek, amely 1,5%-os koncentrátumú, vízzel hígított fertőtlenítőszert tartalmazott. 

Hét gyerek ivott a vízből, szerencsére keveset. A fenntartó önkormányzat azonnal értesítette a mentőszolgálatot és a helyi egészségügyi szolgálatot, a tagóvoda pedig a szülőket. Mint kiderült, a gyerekek jól vannak, biztonsági okokból azonban kórházba szállították őket megfigyelés céljából. 

A hibát elkövető pedagógiai asszisztenst és dajkát azonnali hatállyal felmentették.

A történteket az önkormányzat hivatalos eljárásban vizsgálja, közölte az önkormányzat sajtóosztálya.

Kapcsolódó cikkek